print version
Arany Tibor
Egy Igazi Pesti Srác
1933. február 18-án Tiszaföldváron született. Édesanyja neve Arany Teréz. 1952-ben bevonult, katonai pályára lépett, tisztiiskolás növendék volt a pécsi Dózsán. Parancsmegtagadás és függelemsértés vádjával 1953-ban munkaszolgálatra ítélték, 1953. augusztus 23-án Nagy Imre amnesztiájával szabadult.

Szabadulása után Székesfehérvárra, majd a böhönyei táborba küldték. Ott a századával õszi miniszteri szemlén vett részt éles hadgyakorlaton. Lövész-versenyen 25 méteren géppisztollyal, 100 méteren hadi puskával gázálarcban elsõ helyen végzett. Jutalmul Rákosi Mátyás háromkötetes munkáit kapta. A miniszteri szemle másnapján tankok után szakasza éles lõszerrel egy rohamlöveg után közvetlen rohamozott, s a kézigránátok eldobása után váratlanul a rohamlöveg felrobbant – úgynevezett farokszakadást szenvedett. Az eredmény: 6 súlyos sebesült, köztük õ is megsebesült; az orra alatt több apró szilánkot kapott és légnyomást, ezért nem hallott semmit. Szájából vér ömlött, azt hitte, tüdõsérülés érte. Az egész baleset pikantériáját az adta, hogy az orosz és a magyar vezérkar együtt nézte a szemlét, s akkor jöttek rá, hogy sem mentõ, sem orvos nincs a helyszínen, s ezért felelõsséget sem akkor, sem késõbb nem vállaltak. Végül elõkerült egy Csepel teherautó, arra rakták fel õket, ám mire Kaposváron a kórházba értek, egy súlyosan sebesült hadnagy meghalt, a többiek sorsa is kritikussá vált. A mai napig nem tudja, mi történt velük. Õt egy külön helyiségbe vitték, ahol elsõsegélyben részesítették, majd egy heti kezelés után visszavitték a tábori kórházba. Ott a D-tiszt arra próbálta rábeszélni és megfogadtatni vele, hogy errõl az esetrõl soha ne beszéljen senkinek, mert ha igen, úgy visszakerül a börtönbe.

1953. november 11-én különös gyorsasággal áttették Pécs-Újmeszesre, a Szent István aknába, azzal a megjegyzéssel, hogy rossz befolyással lenne a többiekre. 1954. január 14-én orvosi javaslatra elbocsátották a bányából. Pesten minden héten jelentkeznie kellett az V. kerületi rendõrségen (Veres Pálné utca). Utólag értesült róla, hogy a Magyar Néphadsereg címû újság azt írta, hogy a böhönyei katonatáborban kígyómarás következtében balesetek történtek, de hogy milyen súlyos, esetleg haláleset is, arról említést sem tettek. Az õt ért szenvedésért, meghurcoltatásért semmiféle kárpótlást nem kapott.

Kitör a forradalom
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése a Laboratóriumi Felszerelések Gyárában érte, ahol hõmérõkészítõként dolgozott. Részt vett a forradalmi megmozdulásokban. A legendás „pesti srácok” soraiba tartozott – az ellenállás fõ gócpontjában, a budapesti Corvin közben vett részt a szabadságharc letörésére bevonuló szovjet katonai alakulatok elleni harcban.

Október 25-én beindult a munkahelyére, a Tûzoltó utcába, hogy megnézze, mi a helyzet. Úgy délelõtt 10 óra felé ért a Körút és az Üllõi út sarkára. Az Üllõi úton a Kálvin tér felé két T34-es orosz tank nagy sebességgel húzott, a Kálvin téren megfordultak és az Üllõi úton lépésben jöttek vissza a Kilián felé. Ekkor már valahogy érezhetõ volt, hogy balhé lesz. Õ az Iparmûvészeti Múzeumnál állt, a kerítés belsõ oldalánál, mikor a két tank a Körút sarkát elérte. Az elsõ félig felállt a villamosmegállóba, úgy, hogy hernyótalpa nem feküdt biztonságosan a földön, a másik közvetlenül mögé állt, kicsit balra fedezte az elsõt. Szemben a Kilián elsõ emeleti balkonján megerõsített lõállást építettek ki és dobtáras golyószórót helyeztek el a laktanyában levõ katonák. A Nagykörúton, jobb oldalon, a Boráros tér felé útépítési munkálatok folytak, ezért a makadám kövek fel voltak szedve, és félkör alakban lerakva úgy egy méternyi magasságban. Az elsõ tank lassan pásztázni kezdte a Körút-Üllõi út négy sarkát – ekkor mindenki fedezékbe húzódott. Mikor egy pillanatra szünet állt be, ö egy társával beugrott a makadám kövek mögé. A Kiliánból aztán foszforos lövedékkel kezdték lõni a tank jobboldali hernyótalp-kerekeit. A makadám barikád mögött bitumenes kockák voltak gúlába felrakva – õk ezeket kezdték a tank hátsó forgó részére, a felmelegedett kerekek közé dobálni. A mûvelet nem volt egyszerû, mert nem lehetett állni, a földön fekvés is nehéz volt, és mindketten szorultak. A társának a lába a fedezékbõl kilógott, ezért comblövést kapott. Õ gyorsan elkötötte nadrágszíjával a társa lábát. Közben folyt csata. Az elsõ tank leadott két lövést, a Kilián ablakban percekre megszûnt a golyószóró kelepelése, de késõbb valaki átvéve folytatta a tüzelést. Ekkor az elsõ tank indulni akart, de a hernyótalpa megcsúszott. Õ még vagy tíz bitumenes kockát hajított a tankra, aamelyik aztán elkezdett füstölni. A második tank elõrébb jött, két újabb lövést adott le, ekkor a Kilián balkonja leszakadt. Úgy látszott, az orosz tankok egymással próbáltak kommunikálni, mert az egyik mozgásképtelené vált. Feltételezni, hogy az orosz katonák egy pár percig beszélgettek rádión egymás közt, mert el kellett dönteniük, ki marad. A második tank összes fegyverébõl tüzelve elhagyta a Kilián és a Corvin környékét. Ekkor kezdõdött a dráma második felvonása. Az ott maradt tank legénysége lehet, hogy füstmérgezést kapott, vagy eszméletlenné vált rövid ideig, mert a tank alsó vészkijárata kinyílt, és fehér kapcaszerûséget a puska csövén próbált lengetni egy még harcképes katona. Ez a megadás jele volt. Odaszaladtak a tankhoz, és azt kiabálták: „Ne lõjjetek!”. A kiskatonát bekísérték a Corvin közbe – késõbb úgy hallotta, hogy ez a kis kárpátaljai kiskatona lett a szakács a Corvin közben. A csata szünetében a mentõsök, „fehér sapkáék”, a sebesültet elvittek a Mária utcai kórházba. A tankról leszerelték a torony géppuskát, és bevitték a Kiliánba. Több halottja és sebesültje volt az ütközetnek, ezért megvadult a tömeg és több molotov-koktélt dobozz a megsemmisült tankra. Ez volt az elsõ T34-es tank, amit Budapesten elõször megsemmisítettek.

November 4-
õrség a Magyar Nõk Demokratikus Szövetségének épületénél

Október 29-e körül õrséget kértek a Magyar Nõk Demokratikus Szövetségéhez a Belgrád rakpartra, a mai Kisgazdapárt székházához. Mivel õ a Molnár utcában lakott, jól ismerte a környéket, õt küldték szolgálatra egy másik fiúval. Meg kellett szervezni az õrséget – a Szerb utcából, az ottani katonai tanszékrõl kaptak még egy fegyverest. Egy személy állandóan a kapuban igazolta azt, aki be akart menni az Írószövetséghez, Kuczka Péterékhez. Az ott dolgozó portás megmutatta nekik az épületet, a pincét, ahol fõztek, a vészkijáratot, ami a Molnár utcára nyílt. A portás utána hazament, mert sokáig volt szolgálatban. Ez a nap volt az, amikor az ávósok kezdtek átöltözni és szökdösni. Az épülettel szemben hajóállomás volt, estére átküldte az egyik srácot, figyelje az utat, és jelezzen, ha fegyveresek jönnének. Közben õ levelet vitt kétszer is Déry Tibornak a Kecskeméti utcai egyetemre, ahol Dérynek fõhadiszállása volt, talán a katonai tanszék is ott volt. Úgy este 11 óra felé jelzett az õr, hogy furcsa alakzatban egyenruhások szökdelnek kb. 10 méterre egymástól az Erzsébet híd felõl. Õ felment a kapuhoz, behívta a Duna oldalán lévõ õrt, és vártak. Kinyitotta a tölgyfakapu egyik szárnyát, a géppisztolyát kibiztosította.

Az egyenruhások lassan érkeztek a kapu felé, mikor odaért az elsõ, akkor két bajtársával kilépett, és berántották õket. Pillanatok alatt ártalmatlanná tették, egymás után, ahogy érkeztek, mind az ötöt. Egy tiszt, egy tiszthelyettes és három kiskatona volt a szerzemény. A beszélgetés alatt kisült, hogy az akkori IV. kerületi pártbizottságot védték. Fegyver csak a tisztnél volt. Az egész csapat kalocsai és annak környékére való volt. Kuczka Péter majdnem idegbajt kapott, amikor meglátta az ávósokat. A problémája az volt, most mi lesz, egyre ezt hajtogatta:”Én parancsot nem adtam az ávósok elfogására.” Ez igaz, a felkelõk nem is kértek. Õ azt javasolta, hogy reggel bekísérik Kopácsi Sándorhoz, a Deák téri Rendõrfõkapitányságra a foglyokat. Kuczka nem tudott dönteni, erre valaki azt mondta, Déry Tibortól kérjenek tanácsot. De ki megy most el éjszaka, mikor még az ávósok és az áloroszok razziáznak a városbanû Mindenki ránézett, mivel õ már többször járt Dérynél. Erre Kuczka azt mondta: „Te csináltad, te intézted el, te ismered Déryt.” Így õ ment Déryhez. Az éjszakai sötétségben a balkonon beszélgettek, hogy mit lehet tenni. Abban állapodtak meg, hogy reggel a Szerb utcai egyetemi szállásról ruhát és cipõt kell összeszedni, átöltöztetik az ávósokat és szabadon engedik õket, s majd a gyõztes forradalom bírósága fog felettük ítélkezni, ha bûnösök. Közben õ felírta a neveket és címeket, csak úgy, magának, de a tiszt is felírta az övét, ami aztán késõbb megoldotta, miért nem jöhet haza Magyarországra. De õ akkor, mintha valami kis ördög óvatosságra ösztökélte volna, a születési helyet nem korrektül adta meg, mert Tiszaföldvár helyett Tiszazugot mondott – ezt azonban az öt emberen kívül senki sem tudta.

A forradalom után
A szabadságharc leverése után Bécsbe menekült, onnan az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Elõször a Deloware állambeli Wilmingtonban a Dupont cégnél hõmérõkészítõként alkalmazták. Onnan Philadelphiába ment, végül családjával New Yorkban telepedett le. Ott hosszú évtizedeken át több magyar nyelvû rádióadás (Kóré, Apatini, Kálmán) munkatársa volt, nyugdíjasként pedig éveken keresztül önálló rádióadást vezetett, melyet saját pénzbõl tartott fenn. Azon kívül az 1956-os Világszövetség, valamint az 1956-os Pesti Srác Ösztöndíj Alapítvány kuratóriumi tagja. Számos egyetemi diák magyarországi tanulmányait anyagilag támogatta. 1982-ben, amikor végre beutazási engedélyt kapott Magyarországra családjával együtt, Ferihegyre érkezve finoman leválasztották családjától, és egy mellék terembe kísérték. Itt közölték vele, hogy nem kívánatos személy, és születési helyként Tiszazugot olvastak. Kérdezte, honnét vették ezt, de nem adtak választ. Családját beengedték, õt pedig reggel letartóztatták: kiket ismer 1956-ból, és az USÁ-ban. Semmire nem adott választ, és kérte a kihallgatásvezetõt, engedje felhívni az amerikai nagykövetséget, mert amerikai állampolgár, de nem kapott rá lehetõséget. Az akkor 74 esztendõs édesanyja, aki évtizedek óta nem látta, és most a repülõtéren várta, a történtek miatt rosszul lett és mentõvel vitték el. Másnap felrakták egy Malév gépre, Amszterdamba vitték és egy hétig nem tudott visszatérni az USÁ-ba, mert sztrájk volt a nemzetközi repülõtereken. New York-ba érkezvén találkozott egy régi, Toller nevû bajtársával, akivel ’56-ban együtt volt a Belgrád rakparton. Sajnos a drog áldozata lett, morfiumot szedett, mint sok olyan fiú, aki Vietnamból visszérkezett, s ennek a szörnyû szenvedélynek az áldozata lett.


Arany Tibor
Miután a forradalmat eltiporták, Arany Bécsbe, majd pedig az Egyesült Államokba menekült, végül New York-ban telepedett le családjával. Évtizedekig különbözõ magyar nyelvû rádióadásoknál dolgozott, és miután nyugdíjba vonult, egy független, önfinanszírozású magyar nyelvõ rádiót mûködtetett. Jelenleg testületi tagja az 1956-os Világszövetségnek és a „Pesti Srác” Ösztöndíj Alapítványnak. 2001 óta Magyarországon él. Számos díj, oklevél, érem és plakett kitüntetésben részesült, többek között az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség a Hûség a Hazáért érdemrenddel tüntette ki.